György Attila

Eger és vonzáskörzete

György Attila vagyok, Egerben születtem és a mai napig minden Egerhez köt. Egerben, majd Budapesten tanultam és szereztem főiskolai végzettségeket, testnevelő tanári, később vámigazgatás szervező szakokon.

Több mint két évtized sportolói tevékenységemet – kézilabda, harcművészet - egy váratlan ágyéki porckorong sérv szakította meg, melynek tüneteivel 13 évig, hol rosszabb, hol jobb időszakokkal éltem át. Évek múltával sikerült további 3 nyaki porckorongsérvet is összeszedni. Mindeközben sikeres rendvédelmi szolgálati hivatásom és hivatás tudatom súlyos kiábrándulásba fordult a 2010-es kormányváltást követő évek alatt, amely egy új élet alapjainak megteremtésére késztetett. A hivatásos szolgálati jogviszonyt 20 évvel a hátam mögött 2016-ban otthagytam.

A szolgálati éveim alatt, alternatív mozgás- masszázsterapeutai végzettséget szereztem, majd saját porckorong sérveimre kezdtem megoldásokat keresni, mivel az akadémikus orvosláshoz tartozó gyógytornászati módszerek a tüneti kezelésen kívül nem tudták tartósan fájdalommentessé és gyógyulttá tenni állapotomat. Előszőr gerincjóga, később a Wushuang Daoyin kínai gerinctorna oktatóvá váltam, majd kb. egy év rendszeres gyakorlás után 2016 óta újból teljes életet élek fájdalmaktól végleg elköszönve. Három kínai orvos kezei alatt tanulva -2014-től 2017-ig - sajátítottam el a mozgásszervi panaszokra is alkalmazható nagyon hatékony kínai orvosi tuina masszázst és manuálterápiát. A megszerzett tudásommal nagyon sok embernek adtam vissza a mozgás szabadságát, de mindig volt egy hiányérzett ezen a területen.

2018-ban egy reumatológus főorvos invitálására jelentkeztem muscologika képzésre, amely új távlatokat mutatott izmok illetve ínszalagok rendellenességéből fakadó mozgáskorlátozottságokra és ezzel feltette a koronát számomra hatékonyságában a legmagasabb fokra. Ez úton is köszönöm Gajáry Erikának, aki összeszedte, rendszerezte és a biologikai tudásával értelmezhetővé tette a Muscologika rendszerét.

Bejelentkezés és információ:

Cím: 3300 Eger, Grónay utca 9.
Telefon: +36 70 382 5204
Web: podiumtanc.hu

GAJÁRY TANODA: Telefon: +36 20 328 3755 E‑mail: musculogika@musculogika.hu